A helyi étteremben dolgoznak, anya a szakács, apa pedig az éttermet vezeti. Néha segítek nekik, de legtöbbször azt mondják, hogy bízzam rájuk, és éljem az életem. Úgy gondolják, hogy nekem is megvan a magam feladata, és nem kell, hogy még az övékét is a nyakamba vegyem.
Felmentem az emeletre, hogy lezuhanyozzak, s mivel nagyon jó kedvem volt bekapcsoltam a szomszéd szobában a zenét. Jól esett, ahogy a víz végig folyt a testemen, éreztem, ahogy lehűt. Most már nem forogtak a gondolataim. Pihentem. Egy félóra múlva be is fejeztem, nem akartam, hogy a szüleim fáradtan arra jöjjenek haza, hogy nincs meleg víz. Bementem a szobába, miközben magam köré tekertem a törölközőt. Ki kellett választanom a megfelelő ruhát. A több perces válogatás után egy türkizkék felső és egy farmerszoknya mellett döntöttem. Az órára pillantva láttam, hogy tíz perc múlva kilenc. Sietnem kell, Lucas soha sem késik. Összefogtam a vizes hajamat, és elégedetten a tükörbe néztem.
– Rendben kislány, tetszeni fogsz neki! Legalábbis remélem.
Hiába voltam vele három éve, mégis mindig tetszeni akartam neki.
Lementem a földszintre, hogy cetlit hagyjak anyáéknak, de ekkor váratlan meglepetésben volt részem A földön fehér szirmok voltak szétszórva, és a konyhapulton egy szál liliom hevert. A virághoz egy kis üzenetet mellékeltek:
Kérlek, gyere le a tóparthoz! Szeretlek! Lucas |
Fura, amúgy is le akartunk menni, de akkor miért nem jött értem? Meg hát megígérte! Még hogy én nem tartom meg az ígéreteimet.
Megszagoltam a liliomot. Az illata káprázatos volt.
Megírtam a cetlit anyáéknak, és már indultam is. Észrevettem, hogy a szirmok egészen a tópartig utat képeznek. Lucas mindig is romantikus egyéniség volt. Minden lány csak álmodhatott az ilyen srácról, és én szerencsés voltam, hogy itt volt nekem.
Lementem a tópartra. Ez egy egyszerű kis eldugott hely volt a nagyvilágtól. Gyakran jártunk ide a többiekkel, amikor ki akartunk kapcsolódni vagy csak együtt szerettünk volna lenni. A tavat egyszerű vízinövények vették körbe. A partról móló vezettet a tó vizéig, amelynek végénél egy csónak várakozott. Biztos voltam benne, hogy Lucas megint el akar varázsolni. Ami így is történt. Amikor leértem, megláttam, amint a padon ül, és rám vár. Amint meglátott, azonnal odajött hozzám. Közel hajolt, és a fülembe súgta:
- Van egy meglepetésem!
Majd a campingező asztalokhoz ment, de a fák eltakarták így nem láttam, hogy mit csinál.
Pár másodperc múlva előbukkant egy csokor fehér liliommal a karján.
- Ezt nem hiszem el!- annyira meglepődtem, hogy a csodálkozástól képtelen voltam megmozdulni - Ezt nekem hoztad?
- Igen- mondta, miközben újra odajött hozzám, és a szemembe nézett – A világ legszebb és leggyönyörűbb hercegnőjének! Neked!
- Oh, Lucas! Ezt komolyan nem kellett volna! – mindig zavarba hozott, ha kedveskedni akart valamivel.
- A fehér liliom a kedvenc virágod, és nem hiszem, hogy visszautasítanád – nézett rám magabiztosan.
- Nem, tényleg nem. Nagyon köszönöm, gyönyörűek.
Majd megszagoltam és egészen elvarázsolt az illatuk, de egyáltalán nem annyira, mint ez a szőke herceg. A szemébe néztem, és éreztem, hogy mennyire szeret. Láttam, amint a fény megcsillan a kék szemében, és szőke haját félre lebbenti a szellő. Éreztem, amint hevesebben ver a szívem, és hogy elönt a forróság, már csak akkor, ha ránézek. Az egyik kezével átölelte a derekam, a másikkal pedig megérintette az arcomat, aztán megcsókolt. A világ legcsodálatosabb érzése futott végig a testem minden részén. Éreztem, hogy szeret, és hogy fontos vagyok neki. Átöleltem. Soha többé nem akartam elengedni, nem akartam, hogy elmúljon ez az érzés. Azt kívántam bár: megállna az idő.
- Lucas! – szólaltam meg, miután magamhoz tértem a mámorból. – Szeretlek!
Én is szeretlek, Angie!- rám mosolygott.
- De én nem azért mondom, mert mondanom kellett, vagy megszokásból, hanem azért, mert tényleg így érzek! – mondtam egyenesen a szemébe nézve. Hiszen sohasem tudtam volna a szemébe hazudni.
- Tudom, kicsim, tudom. És hidd el, hogy én is így érzek!
Majd újra átölelt, szorosan, hogy érezzem, mennyire fontos vagyok neki és, hogy ő sem akar elengedni. Viszonoztam az ölelést, de hirtelen eszembe jutott Tom.
- Lucas! Mondanom kell valamit! – emeltem fel hirtelen a fejem.
- Mondd csak!
- Tom itt van! És képzeld, egész nyáron itt marad!
- Tudom! – nézett rám elégedetten.
- Mi az, hogy tudod?! Már láttad?- döbbentem meg, hiszen azt hittem, hogy még csak én tudok róla meg… Alisha!
– Alisha mondta el?
- Alisha?!- kérdezte miközben zavartan pislogott. – Nem, dehogy is! Az apjával a verdáját mosták, amikor elmentem előttük. És akkor mondta, hogy mi a helyzet.
- Ja, bocsi! Csak csodálkoztam, hogy már tudod.
- És te honnan tudod?- nézett rám kérdő szemekkel.
- Beugrottam Lisahoz, és akkor találkoztunk. Hát nem jó, hogy végre nem csak egy napra jött?
- De, sőt! Tudom, hogy nem így terveztük, de lehívtam ide őket. Remélem, hogy nem haragszol!
- Áh, szóval ezért volt a virág?!-
- Dehogy is! Az azért volt, mert nagyon szeretlek!- nyugtatott meg.
- Rendben, elhiszem. De mi az, hogy őket?- döbbentem meg ismét.
- Lehívtam Lisat is. Tudom, hogy amióta Tom elment, azóta ki sem teszi a lábát a házból. Szerintem épp most jött el az ideje, hogy megtörjön a jég. Vagy te nem így gondolod?
- De, igazad van! Csak azt hittem, hogy kettőnké az este – emlékeztettem.
- Tudom, de ne haragudj! Értsd meg kérlek!
- Rendben. Nem kell magyarázkodnod– húztam el a szám szélét. – Mikor jönnek?
- Nem sokára. És pont van még annyi időnk, hogy ússzunk egy kicsit.
- Tessék?! Hogy mit csináljunk?!- hökkentem meg.
- Jól hallottad. Ússzunk!
Azzal levette a felsőjét és rohant a mólóhoz majd bukfencet vetett a tó vizébe.
- Hát te teljesen megőrültél!- állapítottam meg.
- Nem- kiáltotta vissza – csak szerelemes vagyok! És most lehűtöm magam. Gyere te is!
- Dehogy megyek! Már tusoltam és amúgy sem hoztam fürdőruhát.
- A fürdőruha nem akadály- mondta, miközben gonoszul rám mosolygott.
- Hát nagyon jó! Milyen vicces vagy ma. Nem akkor sem megyek.
- Hát jó! De ha valami bajom lesz, akkor neked kell kimenteni.
- Légy szíves, ne ijesztgess!- néztem rá fenyegetően.
- Csak vicceltem. Tudod, ma vicces kedvemben vagyok – nevetett majd rám kacsintott.
S azzal lemerült. Fogalmam sincs, hány perc telhetett el. Csak a vízfelszínt néztem, vártam, hogy Lucas felbukkanjon. De nem láttam semmit.
- Lucas! Ne hülyéskedj!- kiáltottam oda idegesen – Elég volt! Nem hallod?!
De nem jött válasz. Éreztem amint a gyomrom görcsbe rándul és, hogy forog velem a világ.
- Lucas! Hol vagy?!- kiáltottam, de még mindig nem jött válasz. – Ez már egyáltalán nem vicces! Azonnal gyere ki!
Nem vártam tovább. Eldobtam a virágot, lehúztam a cipőmet, és utánaugrottam. Lemerültem, hogy hátha észreveszem őt, de semmit sem láttam. Feljöttem a felszínre, hogy levegőt vegyek.
– Lucas! Hol vagy?! Lucas!
Újra és újra lemerültem reménykedve, hogy meglátom őt. És csakugyan megláttam. Eszméletlenül, a móló közelében. A lába beakadt egy láncba, amit a csónakok kikötésére használnak. Odaúsztam és megpróbáltam leszedni a láncot, de nem sikerült. Ismét feljöttem a felszínre levegőért, és ekkor megláttam Tomot és Lisat.
- Tom! – kiáltottam kétségbeesetten – Segíts! Lucas lába beakadt egy láncba, és eszméletlen.
Lisa a rémülettől hátrahőkölt, Tom pedig rohant és a vízbe vetette magát. Kiküldött a partra nehogy nagyobb baj legyen. Nem akartam tétlenül ülni, de tudtam, hogy igaza van. Így kijöttem a partra, ő pedig lemerült, hogy segítsen Lucasnak.
- Angie, mi történt? – rohant hozzám Lisa.
- Én… én… én nem tudom. Csak bement úszni… és… és nem jött fel. – remegtem.
- Semmi baj!- mondta miközben magához ölelt – Tom mindent megtesz! – próbált megnyugtatni.
És így is történt. Mindent megtett. Kihozta Lucast a partra, és megpróbálta újra éleszteni.
- Tom! Mi a baj? Miért nem lélegzik?!
- Gyere, Angie! – fogta meg a karom Lisa.
- Lisa! Hívd a mentőket! – kiabálta Tom.
- Tom! Te jó ég nem lélegzik!
Odarohantam Lucashoz és megfogtam a kezét.
- Nem halhatsz meg! Hallod?! Szükségem van rád!
- Angie! – fordult felém Tom könnyes szemekkel, miután már nem próbálta meg tovább éleszteni.
Nem kellett többet mondania, csak a fejemet ráztam és nem akartam elhinni.
- Nem. Nem! Az nem lehet! Lucas! Nem hallhatsz meg!
Átöleltem a földön fekvő élettelen testét.
- Az nem lehet! Hiszen szeretlek!
Könnyek születtek a szememben, amelyek Lucas testén haltak meg. Már nem éreztem azt a meleget, amit korábban. Csak az űrt a szívemben és a tengernyi fájdalmat, ami utána maradt.
